A jelenlegi rádiókövetéses tanulmány három nagy ausztrál őshonos édesvízi halfaj (Murray-tőkehal, Maccullochella peelii, pisztrángtőkehal, M. macquariensis, arany süllő, Maquaria ambigua) és a bevezetett ponty, Cyprinus carpio, nappali mikrohabitat-használatát hasonlította össze a Murray-folyóban, délkelet-Ausztráliában. A tanulmány leírja az összes faj által használt élőhelyfoltokat és kimutatja a fajok közötti különbségeket. Minden faj szorosan kapcsolódott az épített faállományhoz (68% fedettség), mélyebb (legalább 2,4 m), lassú folyású vízhez (0,2 m/s alatt), közelebb a folyópartokhoz, változatos talajjal. A Murray-tőkehal és a pisztrángtőkehal mélyebb élőhelyeket használtak (2,8 m és 2,9 m, illetve), magasabb felszíni vízsebességgel (0,37 m/s és 0,49 m/s), és távolabb a parttól, mint az arany süllő (2,6 m; 0,31 m/s) vagy a ponty (2,4 m; 0,20 m/s) élőhelyei, az utóbbi fajok magasabbra helyezték a fát a vízoszlopon, mint a tőkehalak. A pisztrángtőkehal a legtávolabbi helyeken, a ponty a legközelebbi helyeken használta a parti területeket. Ezek az adatok támogatást és irányt adnak az épített faállományok rehabilitációjához történő visszavezetéshez, amelyek általában legalább 70%-os fedettséggel rendelkeznek, legalább 1,5 m magasak, és a folyócsatorna szélességének legfeljebb 15%-ára helyezkednek el a parttól, felszíni vízsebessége pedig 0,3–0,6 m/s.