Majdnem minden élőlény az Földön ontogenetikus élőhelyváltásokat mutat, amely jelentős fenotipikus változatosságot okoz a többi egyed között, így kritikusnak tekintik a közösségi struktúra és dinamika szempontjából. Ezzel szemben a közösségi ökológia hagyományosan azt feltételezi, hogy a fajok azonos egyedekből állnak, invariáns tulajdonságokkal rendelkeznek, és figyelmen kívül hagyják az ontogenetikus élőhelyváltások lehetséges fontos ökológiai szerepét. Az űrt áthidalandó, itt röviden áttekintek olyan ökológiailag releváns példákat, amelyek azt mutatják, hogy a fajokra alapozott közösségi elméletek alapvető megállapításait az ontogenetikus szempont figyelembevételével felül lehet vizsgálni. Konkrétan a legjellegzetesebb állatokra fókuszálok, amelyek az ontogenetikus élőhelyváltások tanulmányozásában fontos szerepet játszanak, azaz a halakra, rovarokra és kétéltűekre. Kiemelendő, hogy az ontogenetikus élőhelyváltásaik új nézőpontokat teremtenek a közösségi struktúrában: (1) a ragadozó halak ontogenetikus táplálékváltásai kapcsolják össze a pelágikus és benti táplálékhálózatokat a vízi rendszerekben, (2) az olyan beporzó rovarok ontogenetikus váltásai, mint az herbivorok és porozó hálózatok, kapcsolják össze a szárazföldi rendszerekben, (3) az olyan ontogenetikus élőhelyváltások, mint a kétéltűek és vízi rovarok, kapcsolják össze az akvatisztikus és a szárazföldi metaközösségeket a határterületeken. A dinamikus modellek a szakaszosan felépített közösségeknél arra utalnak, hogy az ontogenetikus élőhelyváltások hatással lehetnek a közösség ellenálló képességére és zavarreakcióira. Az ilyen típusú, sok fajt érintő ontogenetikus élőhelyváltásokat átélő, összetettebb rendszerek vizsgálata a jövő irányába mutat, ahol az interakcióba lépő szervezetek testméret kapcsolatainak leírása ígéretes megközelítést jelentene. Arra a következtetésre jutok, hogy mind a elméleti, mind az empirikus előrelépések szükségesek ahhoz, hogy megkönnyítsük az ontogenetikus perspektívát és jobban megértsük a biodiverzitás és az ökoszisztéma működésének mechanizmusait, amelyeket az emberi tevékenység veszélyeztet.