Vizsgáltuk a mikrokörnyezeti változók és a halak elterjedése közötti kapcsolatot egy nagy összekötő csatornában, a Detroit-folyóban. A halakat 2004 májusában, júliusában és szeptemberében 60 helyen mintázták hajósegéddel a sekély (,2,5 m) kanadai vizekben. A hossz-frekvencia eloszlásokat használták arra, hogy a fajokat kis- és nagyfajta méretkategóriákba sorolják. A hal–mikrokörnyezeti társulásokat kanonikus korrespondenciaanalízissel vizsgálták külön-külön minden évszakban. A kis halak gyakran erősebben társultak a mikrokörnyezeti változókkal, mint a nagy testű társaik. Például a kis centrarchidák erősebben társultak a bonyolult makrofitákhoz, mint a nagy centrarchidák a tavasszal; azonban ez a minta változott az évszakok között. A kis halak erősebb mikrokörnyezeti társulásait ragadozó elkerülésének tulajdonítjuk. A kis testű fajok olyan élőhelyeket is választottak, amelyek védelmet nyújtanak a ragadozók ellen: a tarkafoltú fényeshal (Cyprinella spiloptera) sekély vizet részesítette előnyben, míg a foltos csuka (Neogobius melanostomus) durva szubsztrátumot kedvelt. Erős különbséget figyeltünk meg egy faj kis- és nagy testméretű kategóriái között a mikrokörnyezeti preferenciákban. A hal mérete nagyobb szerepet játszott, mint az évszak, a hal–mikrokörnyezeti társulások meghatározásában. Megállapítottuk, hogy a bonyolult morfológiájú makrofiták voltak a legfontosabb tényezők a halak eloszlásának meghatározásában minden évszakban, míg a mélység a fontosságban második vagy harmadik helyen állt. A halak számos mikroélőhelyet használnak a Detroit-folyóban, és az élőhely heterogenitása nélkülözhetetlen a változatos halállomány elősegítéséhez.