1. A biológiai sokféleség eloszlásának kvantifikálása a tájban a természetvédelmi ökológia egyik központi témája. E célból a táj osztályozásokat intenzíven használják a természetvédelmi tervezésben és a biodiverzitás kezelésében, bár még mindig kevés információ áll rendelkezésre hatékonyságukról.
2. 158 futóvíz helyszínről származó adatokat használtam Magyarországon annak vizsgálatára, hogy hat előre meghatározott élőhely típus milyen mértékben járul hozzá a halállományok régiós szintű sokféleségéhez. Három közösségi mérőszámot [fajgazdagság, sokféleség (Shannon, Simpson indexek), összetétel] vizsgáltak két közösségi szinten (teljes közösség, őshonos közösség). A nem őshonos fajok relatív szerepét kvantifikálták annak vizsgálatára, hogy milyen mértékben járulnak hozzá a sokféleség mintázataihoz ebben az erősen ember által befolyásolt tájban.
3. Az additív sokféleség felbontás kimutatta a béta sokféleség (azaz a helyszínek közötti tényezők) elsődleges fontosságát a fajgazdagság mintázataiban. A fajgazdagság tájszintű mintázatait legjobban az élőhelytípusok közötti (béta2: 41,2%), majd az élőhelytípusokon belüli (béta1: 37,7%), végül a helyszínen belüli (alfa: 21,1%) sokféleség magyarázta. A sokféleség mutatók eltérő mintázatokat mutattak a fajgazdagságtól, ami azt jelzi, hogy a relatív gazdagságeloszlások fontossága a eredményekre. A nem őshonos fajok kizárása az analízisből hasonló eredményeket adott a teljes közösségi szintű elemzéshez.
4. A főkoordináták kanonikus analízise, kiegészítve az indikátor fajok elemzésével igazolta a halállományok elkülönülését az élőhelytípusok között, bár a klasszifikációs hiba magas volt. A többváltozós szóródás, mint a kompozíciós béta sokféleség mérőszáma, jelentős különbségeket mutatott az élőhelytípusok között. A fajok sokféleségével ellentétben (azaz a gazdagság, sokféleség mutatók), a kompozíciós sokféleség mintázatait erősen befolyásolta a nem őshonos fajok kizárása az elemzésekből.
5. Ez a tanulmány az első, amely kvantifikálja, hogyan járulnak hozzá a futóvíz élőhelytípusai a halak sokféleségéhez a táj szintjén, és hogyan befolyásolja ezt a mintázatot a nem őshonos fajok jelenléte. Ezek a futóvízi halállományokra vonatkozó eredmények alátámasztják a hipotézist, miszerint a környezeti változatosság (azaz az élőhelytípusok sokfélesége) jelzése a biodiverzitásnak, és használható nagy léptékű természetvédelmi tervekben. A tanulmány hangsúlyozza az additív sokféleség felbontás és a többváltozós statisztika együttes alkalmazását, amikor a táj elemeinek hozzájárulását vizsgáljuk a tájképmozaik teljes biodiverzitásához.